Dargay Lajos: Fénymodulátor I-III
Hangyel Orsolya, művészettörténész, Dargay Lajos Művészeti Alapítvány
Dargay Lajos elsősorban szobrászművészként és a kalocsai Schöffer Múzeum igazgatójaként ismert. Művészetével felvállalta és tudatosan folytatni kívánta a konstruktivista irányvonalat, valamint a kinetizmust, illetve a luminokinetikát. Pályája az 1960-as években indult, művészete a külföldi tartózkodásai során megismert modern irányzatok hatására bontakozott ki. Alkotásaiban igen jelentős változás ment végbe az 1970-es évek első felében. Fokozatosan áttért a térdinamikus, majd a mozgó plasztikára, ahol a konstrukciók magukba olvasztották a teret és az időt, a fényt és a mozgást, anyagtalanná téve a szobrot. Műveivel kísérletet tett a szobrászat megújítására, természettudományos meglapozására, felélesztve a hazánkban töredékesen jelenlévő avantgárd térszemléletet.
Az 1973-as Fénymodulátor I-III Dargay egyik fő műve. A három négyzet alapú hasáb nikkel vázon belül három-három, egymás fölötti nagyobb nikkel korong és több kisebb található, melyeket elektromos motor forgat. A fénnyel megvilágított korongok luminokinetikus játékba kezdenek, speciális pályát írnak le egymás körül, villódzva tükrözik vissza a fényt és megvilágítják környezetüket. A fémszerkezetek által behatárolt tér, valamint a tükröződés és a reflexfények által létrehozott virtuális tér az alkotásegyüttes részét -mi több- lényegét képezik. A valós, és virtuális mozgás révén az állandó változásban lévő konstrukcióknak az idő is alkotó elemévé válik. A szobor végül anyagi mivoltában a mozgás és a fény által feloldódik, a reflexfények pedig a térbe kiterjesztik. Az alkotó eredendő szándéka szerint ezen fényenteriőr maga a mű. A fémkonstrukciókat egy akkor Eger környékén működő finomszerelvénygyár gyártotta le, majd Dargay 1974 január 1. 0 óra 1 perckor mutatta be a lakásán barátainak. 1975 novemberében pedig a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen rendeztek nagyszabású luminokinetikus bemutatót, illetve demonstrációt, mely során a reflektorok működését a Panta Rhei együttes zenéje irányította.
A Fénymodulátorokra láthatóan jellemző a tudományos szemlélet és a mérnöki jelleg, egyrészt mivel Dargay a tudomány és a művészet kapcsolatát vizsgálta. Kereste azokat az utakat, melyek egységbe hozhatják a művészetet a tudománnyal, abból kiindulva, hogy a művészet feladatai a tudományokkal párhuzamosak, egymással kölcsönhatásban vannak, és igaz művészet csak a tudománnyal egybekötve jöhet létre. Másrészt munkamódszere, szobrának alkotóelmei is a modern technikából származtak. Felhasználta korának tudományos eredményeit, a kibernetikát, az elektronikát, az automatikát, és az építészetet. Olyan műveket képzelt el, melyek az élet organikus részeként áthidalják a művészet és a társadalom közti szakadékot, mindazonáltal nem veszítik el tárgyi kvalitásukat, anyagi és kompozicionális minőségüket sem.
A műegyüttes fontos eleme továbbá a kozmikus szemlélet és a keresztény ikonográfia. A tiszta színek, a geometria, a mű formai tisztasága, kifinomultsága, precizitása, dinamikája, mozgása egy univerzális rend és eszmerendszer kivetülései. Ezért is használt Dargay például aranymetszést számításainál. Mint oly sok más alkotásánál, a Fénymodulátorok esetében is kifejező és szimbolikus a szimmetrikus elrendezés és a hármas tagolás, mely érzékletes művészettörténeti párhuzamokkal rendelkezik.
Dargay teljes életművét áthatotta a nevelő szándék, ahogy egy interjúban meghatározta önmagát: tanár és kísérletező ember volt. Szobrain, reliefjein, grafikáin mértanilag minden tökéletesen elhelyezett. Tökéletes kapcsolat, rend, harmónia és egység van az elemek, formák, színek között. Egyetlen alkatrészt, vonalat sem lehet kivenni, egyrészt gyakorlati -statikai, mechanikai, vagy elektronikai- okokból, másrészt kompozicionális és esztétikai szempontból sem. Bármilyen térbe helyezve azzal rögtön kapcsolatba kerülnek alkotásai, ezen kapcsolatba viszont eleve beépített az élő közegből fakadó állandó változás, az idő. Helykijelölő szerepet betöltve, térerőként hatnak nemcsak a külső, vagy belső épített környezetükre, hanem kontemplatív jellegüknél fogva, a befogadóra is. Dargay nem az élet kétértelműségét, fájdalmát, küzdelmét, abszurd aspektusait, vagy a művészet önreflexív kérdéseit tárja elénk, hanem a természet, a mikro- és makrokozmosz rendjét, harmóniáját, ami -meggyőződése szerint- geometriailag vizuálisan is letükrözhető. A kozmosz rendjét kereső ember konstruktív jelenlétére utaló művek a nézőt ennek a harmóniának az befogadására tanítják. Arra a klasszikus hitre, hogy az univerzum, a kozmosz vizuálisan is letükrözhető „építményében”, tiszta és tökéletes rend van, mely rend felismerhető, megérthető, befogadható és megvalósítható mind egyéni mind közösségi szinten is.
(2023-03-23)